Jó meccset játszottunk Szegeden
- Bár nem volt túl magas a színvonal, de szerintem végül is egy jó kis meccset játszottunk a Szegeddel - értékelte a mérkőzést Grebenár Gábor. - Nem vallottunk szégyent, s nem adtuk fel a küzdelmet, hatvan percig harcoltunk a pályán, s ez volt a csapatunk talán egyik legnagyobb erénye.
- A rájátszás előtt tanultak ebből a mérkőzésből?
- Igen, nagyon sok tapasztalatot szereztünk most is. Így például abból, hogy a végén volt lehetőségünk 27-26-nál az egyenlítésre, de elhibáztuk a lehetőséget, míg a túloldalon Katzirz nem, s így alakult ki a végeredmény. De semmi baj, mert ebből is tanulhatunk. Legutóbb két éve, a rájátszás ötödik mérkőzésén produkáltunk ilyen szoros összecsapást Szegeden. Az elődöntő elött ez nem rossz, sőt, jónak mondható, s abban bízunk,hogy a következő egymás elleni összecsapásig még tovább javul a játékunk. Biztosra veszem, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét és lesz keresnivalónk a párharc során. Nem mehet biztosra a Szeged, hőgy jutnak be a Veszprém elleni fináléba...
Forrás: sportandmedia