Sporthírek

Jó szériában van a támadó

Jó szériában van a támadó
Balázs II Zsolt igazán gól gazdag hétvégén volt túl egy hete, hiszen szombaton a Paksi FC elleni bajnokin látványos találattal vette be Csernyánszki Norbert kapuját, ezzel, pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Zete továbbra is őrzi hetek óta tartó veretlenségét. Majd egy nap múlva a ZTE II színeiben az NB II-ben is pályára lépett, és itt sem hagyott kétséget a felől, hogy az egyik legtehetségesebb támadó. Ezt, pedig az Integral DAC kapuvédője, Somogyi Csaba bánta, hiszen a találkozó hosszabbításában bombázott a győri hálóba. Kíváncsiak voltunk, mit vár a csatár a Vasas elleni szombati rangadótól?

„Sikerült mindkét meccsek betalálnom, de azt mondanom se kell, hogy a paksi gól áll közelebb hozzám, mivel ezzel hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy pontot raboljunk ellenfelünk otthonából. A meccs után mondták, hogy vasárnap is mennem kell, segítenem kell az NB II-es csapatnak. Ez különösebb problémát nem okozott, jó erőben érzem magam, ráadásul otthon játszottunk. - hangsúlyozta.

Nem lesz könnyű dolgunk a Vasas ellen, a harmadik helyen állunk, hét pont előnnyel, most már minden csapat készül belőlünk, de ettől függetlenül minden meccset meg szeretnénk nyerni, főleg hazai pályán. Egyelőre még nem tudom, hogy a kezdőben kapok-e helyet, majd a mérkőzés előtt hirdeti ki Csank János, de bízom benne, hogy kezdhetek. - mondta bizakodva a támadó.

Forrás: www.sportandmedia.com