Sporthírek

Kantáék csalódottak, a Fehérvár rájuk erőltette akaratát

Kantáék csalódottak, a Fehérvár rájuk erőltette akaratát

- Milyen volt a hangulat a mai edzésen?

- Igazából regeneráló foglalkozás volt futásokkal, sok nyújtással és egy kis szaunával - mondta Kanta Szabolcs, aki az FC Fehérvár ellen 2-1-re elveszített találkozón a BFC-Siófok szépítő találatát szerezte. - Természetesen kicsit csalódottak vagyunk, hiszen nem tudtuk azt nyújtani, amit elterveztünk.

- Mi nem valósult meg belőle?
- A felkészülés során a rengeteg labdajáratáson alapuló, sokpasszos támadásvezetést gyakoroltuk, nos ebből nem sokat láthatott a közönség szombat délután, e helyett felívelt labdák tömkelegét. Ebben sajnos az is közrejátszik, hogy végig műfüvön készültünk, a valódi fű pedig teljesen más.
- Pedig ez a talaj még kísérteni fog egy darabig...
- Pont ezért győzködjük a vezetőséget is már napok óta, hogy engedjenek rá a pályánkra.
- Aczél Zoltán mit mondott a mérkőzés után?
- Részletesen, egyénekre lebontva elemezte a hibákat, de egyébként nem fogta fel tragikusan a történteket, de csalódott volt, hiszen ő sem erre számított.
- Kicsit deffenzívnek tűnt a játékotok, olykor 5-6 társad is a saját térfelének közepén tartózkodott és csak négyen próbáltátok meg felépíteni a támadásokat. Ez tudatos volt?
- Nem, hiszen nekünk sokszor három pont kell, hogy bent maradjunk az élvonalban. Ez a Fehérvárt minősíti, hiszen sikerült ránk erőltetniük az akaratukat.

 

Forrás: sportandmedia