Sporthírek

Kapusinvázió Sheffieldbe

Kapusinvázió Sheffieldbe
Tegnap elutazott Sheffieldbe a Ferencváros három kapusa. Justin Haber tulajdonképpen visszatért, hisz őt egyelőre csak kölcsönvette a Fradi, azonban vele tartott próbajátékra Megyeri Balázs és Holczer Ádám is, akik a tervek szerint november 20-ig vendégeskednek Angliában.
A két kapust vasárnap este Ferihegyen, indulás előtt értük utol.„Egy héttel ezelőtt tudtuk meg, hogy lehetőségünk lesz a Sheffield edzéseit látogatni egy hétig. A United első számú kapusát doppingvétségen érték és áprilisig nem védhet, van egy nagyon fiatal, meg egy 38 éves kapusuk még, de a megkeresésből arra lehet következtetni, hogy ha fantáziát látnak bennünk és ez alatt az egy hét alatt olyan teljesítményt nyújtunk, akár komolyabbra is fordulhat a dolog. Tavaly is szóba került, hogy mind a ketten kimegyünk, de abból nem lett semmi. Most viszont a vezetőedzője a Sheffieldnek jelezte, hogy mindenképpen szeretne megnézni minket. A lehetőség tehát adott, viszont nagyon jó teljesítményt kéne tudnunk nyújtani, hogy a szerződés egyáltalán szóba kerüljön."


Forrás: www.sportandmedia.com