Sztár - Extrém sport

Két mérkőzés vár a Lokira

Két mérkőzés vár a Lokira
Pénteken 11 órakor autóbuszra szállnak a DVSC-Korvex NB I-es női kézilabda-csapatának a játékosai, hogy elutazzanak a Debrecentől 150 kilométerre lévő, romániai Nagybányára, ahol két találkozón is összecsapnak a román bajnokság harmadik helyezett együttesével. Nem lesz túl hosszú az út, három óra alatt letudják a lányok, így nem fáradnak el olyan nagyon. Még kora este letudják az első meccset, amíg a másodikra pénteken kerül majd sor.
- A pontos időpontot most nem tudom, de az érkezést követően kora este játszunk a Nagybányával, majd vacsora, aztán alvás. A második találkozóra pénteken 13 órától kerül majd sor. Ráfér, kell a csapatunknak a mérkőzés, mert ezeken nagyon sok dolgot tudunk gyakorolni, arról nem beszélve, hogy a játékosok formába hozásában is jól jön. Aztán a terhelés fokozatos csökkentésével jön majd elő fokozatosan a jó forma. Mit várok? A gyakorlás mellett eredményesek is lehetünk, amennyiben az edzésmunka kijön a lányokból. Bár a világbajnokságon szereplő játékosaink hiányzása miatt a védelmünk egy kissé sebezhető lesz. Mörtel Renáta jobb térde még nem teljesen jó, nem is tud teljes értékű munkát végezni, de pályára lép a két mérkőzésen. Viszont még a Kunszentmártonban, a Fradi elleni bemutató meccsen megsérült Lovrics lövő keze továbbra sem jó, nem is fogott labdát a kezébe két hete, így az ő játékára kevés az esély. Remélem, hogy a jövő héten már bekapcsolódhat a munkába. Szalai Babett sem edzett ezen a héten a csapattal, mert beteg volt, de ő és Lovrics is elutazik velünk Nagybányára - mondta Bakó Botond, a DVSC-Korvex vezetőedzője.


Forrás: www.sportandmedia.com