Sporthírek

Kezdődik a kézilabda rájátszás a Fradinak

Kezdődik a kézilabda rájátszás a Fradinak
Szombaton délután megkezdi a rájátszást a BB FTC. A csapat a Debrecent fogadja a Népligetben. Kenyeres Fanni óriási csatára számít.

„Ebben a szezonban már harmadszor végeztünk ilyen kemény felkészülést, mint most is. A célunkat elértük, újra felgyorsult a csapat és nagyon motiváltak vagyunk. Az utolsó alapszakaszbeli meccs után kaptunk 5 napos pihenőt, ami nagyon jót tett a csapatnak, újult erővel vágtunk neki a munkának, amit a tervezetthez képest is maximálisan sikerült elvégeznünk. Ezen a héten már minden szempontból a meccsre hangolódunk, már nem olyan kemények az edzések, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a dolgok technikai oldalára, ma fogunk egy hosszabbat videózni is. Ebben a szezonban már a harmadik meccsünket fogjuk játszani a Debrecennel, mondhatom tehát, hogy kívülről, belülről ismerjük őket. Így a bajnokság vége felé már az edzés nem hiányzik, a meccs viszont nagyon, elég régen játszottunk, úgyhogy nagyon várjuk már mindannyian, hogy ismét közönség előtt, tétmeccsen léphessünk pályára. A hazai veretlenségünket a bajnokságot illetően mindenképpen szeretnénk megőrizni, de ez borzasztóan nehéz lesz, hiszen egy nagyon jó csapat a Debrecen. A hazai pálya nagyon sokat fog számítani. Mi csapatként vagyunk jobbak, mint holnapi ellenfelünk, ezt kell tudnunk kihasználni. Maximálisan felkészültünk a Debrecenből, ha betartjuk edzőnk taktikai utasításait, akkor nem lehet baj, mi fogunk nyerni. Ha minden összejön, és jól teljesítünk a rájátszásban, még az ezüstérem sem elérhetetlen számunkra."

Forrás: sportandmedia