Sporthírek

Kiütéses Lombard győzelem Budaörsön

Kiütéses Lombard győzelem Budaörsön
Az NB II-es pontvadászat 23. fordulójában a tabella harmadik helyén álló Lombard FC Pápa együttese már az első negyvenöt percben eldöntötte a három pont sorsát Budaörsön (1-4), majd a folytatásban még kétszer mattolták a pápaiak Kozma Tamást.

Erre talán még a legvérmesebb Lombard drukkerek sem számítottak, hiszen a vendéglátó gárda eddig teljesítménye alapján masszív csapatnak tűnt, akik igencsak bizakodva várták a sárga-feketéket. Természetesen a túloldalon is szerették volna folytatni jó sorozatukat, hiszen a Lombard tavasszal továbbra is az egyetlen a csoportban, aki még veretlen. A tavaszi tabellát tekintve a Pápa volt a forduló előtt az első helyen tizenkilenc ponttal, imponáló 18-2-es gólkülönbséggel. Azt, pedig nem lehetett mondani, hogy nem ismeri egymást a két csapat, mivel ősszel Farkas Attiláék 2-1-re nyertek hazai pályán, ezen kívül a Ligakupában is kétszer összefutottak.

Lényegében fél óra alatt eldőlt a találkozó, a gólgyártást a 8. percben a brazil Alex kezdte meg - ő aztán meg sem állt négy találatig. Aztán Varga Gábor vette be Kozma kapuját, majd ismét Alex percei következtek. A szünet után, a pápai kulcsemberek cseréjét követően sem változott a játék képe, mert a vendégek igazi örömfocit mutattak be és a szabadon játszó játékosaik egymás után, kerültek gólhelyzetbe. Alex erre a félidőre is tartalékolt egy gólt, és a hosszú sérülés után egyre jobban belelendülő, csereként beállt Szabó Zsolt is megszerezte első tavaszi találatát.

Véber György a pápaiak mestere nem titkoltan elégedett volt csapata produkciójával: „Könnyű dolgom van, egy ilyen mérkőzés után, úgy gondolom, hogy az eredmény mögött valós teljesítmény mutatkozik. Ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. Most két nap az ünneplésé, de keddtől kőkeményen a Gyirmót elleni rangadóra készülünk."

Forrás: www.sportandmedia.com