Sporthírek

Koós nem akar vert sereget

Koós nem akar vert sereget

Tavaly nyáron a Honvédtól érkezett kölcsönbe a BFC-Siófokhoz Koós Gábor. Ősszel stabil kezdő volt a tóparti csapatban, tulajdonképpen amikor nem volt sérült, minden mérkőzésen pályára lépett. A kezdő státusza azonban veszélybe került, hiszen jelenleg öten - Ndjodo, Magasföldi, Ekounda, Kógler és ő - versengenek két posztra.

- Nyáron a több játéklehetőség miatt jöttem Siófokra. Pölöskei Gábor azt mondta, hogy szüksége van rám, de játéklehetőséget nem garantál, ezért, ha tudok, találjak magamnak csapatot. S bár Siófokon nem úgy ment, ahogy arra számítottam, mégsem panaszkodhatom, hiszen stabilan játszottam.
- Gólt viszont nem szereztél...
- Két érvénytelen találaton kívül valóban nem, de hát az egész csapat összesen lőtt kilencet....
- Most viszont komolyan veszélybe került a státuszod, hiszen beigazolt a csapat.
- Valóban, most öten harcolunk a két posztért, hiszen nagy valószínűség szerint 4-4-2-es felállásban fogunk pályára lépni. De ez nam baj. Inkább legyen versenyhelyzet, ez érberen tarja, spanolja az embert.
- Viszont számodra nincs nagy kockázat, hiszen nyáron úgyis visszamész a Honvédhoz.
- Ezt jól látod, csak éppen nem mindegy, hogy egy vert sereget hagysz ott, vagy egy hatalmas bravúrt végrehajtott együttest. Egész biztos, hogy a Honvédnál is más szájízzel fogadnának, de az is megeshet, hogy más érdeklődését is felkelteném a jó teljesítményemmel.
- Most milyen formában vagy?
- Lőttem 2-3 gólt a felkészülési mérkőzések alatt, de ez igaz a többiekre is, tehát ez alapján még mindig nyílt a verseny. De mint mondtam inkább ez legyen, mint a bérelt hely.
Forrás: sportandmedia