Sztár - Extrém sport

Kovács, Pisanjuk el, Pölöskey várólistán

Kovács, Pisanjuk el, Pölöskey várólistán
Az átigazolási időszak egyik slágere a Ferencváros. Lenne. Ha lenne miről beszámolni. Idáig azonban csak pletyka szinten lehetett hallani érkezőkről, akikről továbbra sem tudunk beszámolni. Távozókról és egy ideiglenes maradóról azonban tájékoztatott bennünket Igaz András, a Ferencváros technikai igazgatója.

 

Igaz András, az FTC technikai vezetője


„Kovács Istvánt és Igor Pisanjukot a tavaszi szezonban kölcsönadja a klub, erről született - egyelőre - szóbeli megállapodás. Kovácsot Ceglédre adjuk kölcsön, és ezt a héten írásban is rögzítjük, de ő már addig is ott kezdi meg a felkészülést. Rá egyébként már korábban szemet vetett Simon Antal, a Cegléd edzője, reméljük, a keze alatt sokat fejlődik és rutint is szerez Kokó. Pisanjuk kölcsönadásáról is szóban egyeztünk meg a Szolnokkal. Ő várhatóan január 21-én érkezik Budapestre, a kontraktust ekkor tudjuk majd írásba foglalni. A Szolnok is szerette volna őt kölcsönbe, így mindenki jól jár ezzel az üzlettel. A Fradiban nem biztos, hogy rendszeres játéklehetőséghez jutna, ami viszont fontos a fejlődése szempontjából. Pölöskey Péter után is több csapat érdeklődik, őt is kölcsönadnánk, jelenleg is zajlanak a tárgyalások az ő ügyében. Addig viszont, amíg eldől a sorsa, a Fradival kezdi meg a felkészülést."

Forrás: www.sportandmedia.com