Kuttor emlékezetből megoldja
Szombaton 11 órakor az Illés Akdémia műfüves pályáján az NB II Nyugati csoportjában szereplő Ajkát látta vendégül egy edzőmérkőzés erejéig a Szombathelyi Haladás. Kuttor Attila és Németh Zoltán értékelt.
- Hát én sem csúcsformában, sem csúcserőben nem vagyok, hiszen még csak tíz napja edzem a többiekkel, ezt elég rendesen éreztem is ez alatt a 45 perc alatt - mondta Kuttor Attila a mérkőzés után.
De rajta kívül voltak még "nagy visszatérők", például Tóth Norbert, Kenesei Krisztián, vagy éppen Schimmer Szabolcs. Igaz mindhárman egy ideje már felépültek a sérülésükből és együtt edzenek társaikkal, sőt be-beszálltak már az edzőmérkőzésekbe, de Csertői Aurél azért még óvatosan terheli őket, hiszen mind a hárman - Kuttorhoz hasonlóan - csak egy félidőt kaptak.
- A támadójátékunk bíztató volt, végig fölényben futballoztunk, sikerült azokat az elemeket begyakorolnunk, amiket elterveztünk - értékelte a látottakat Némth Zoltán pályaedző. - Úgy láttam, hogy Kenesei Krisztián már készen van, Schimmer úgyszintén, de a Tóth Norbinak még van egy kis lemaradása, hiszen csütörtökön sem edzett egy kisebb sérülés miatt. Kuttor Attila sokat kihagyott - közel négy hetet -, viszont idősebb játékosról lévén szó, neki elég néhány "emlékeztető" edzés, hogy visszanyerje régi erejét.

A jövő hét megterhelő lesz a csapat számára - amiben a rengeteg utazás is közrejátszik - hiszen szerdán Pécsen játszik Ligakupa mérkőzést a csapat, szombaton pedig Nyíregyházán bajnokit, ahová viszont már pénteken elutaznak a szombathelyiek.
Forrás: sportandmedia