Ligakupa: az FC Fehérvár 2-0-ra győzött!
A Vidi szokásához híven, főként Vujovics, ezúttal is számtalan helyzetet hagyott ki. A végig szakadó esőtől mély talajú pályán, igazi játék nem alakulhatott ki, Bede játékvezető szinte fél percenként fújt a sípjába. Jellemző, hogy a kilenc sárga lap mellett Supicsnak a 75. pecben a pirosat is kiosztotta. Azt megelőzően, a 62. percbe egy sajnálatos sérülés is történt: miközben Andics már a gyepen fekve elrúgta a labdát, a győri Ahjupera méterekről becsúszva eltalálta a hazai játékos lábát, ám vesztére: ő szenvedett kettős lábtörést. A vétlenséget erősíti az a tény is, hogy a győriek nem reklamáltak a pályán, de a mérkőzés lefújása utn sem. Sőt, az öltözőfolyosón a két csapat délszláv nemzetiségű futballistái is megbeszélték az esetet, s a vétlen Andicsot vígasztalták.

- Nem történt semmi különös, csak győztünk az első mérkőzésen. Persze,jó lett volna még egy gólt begyötörni az ETO kapujába, de az is nagyon fontos, s ez egy kupameccsen nagyon sokat számít, hogy nem kaptunk gólt. Igazi kupameccs volt, de a visszavágón is erre kell számítanunk. Egy lépést már megtettünk a célunk felé, a döntőbe jutáshoz. Ugyanakkor nagyon sajnáljuk a súlyosan megsérült ftballistát és mielőbbi felépülést kívánunk neki - mondta Varga István, az FC ehérvár vezetőedzője.
Forrás: sportandmedia