Sporthírek

Lipcsei újra a pályán volt

Lipcsei újra a pályán volt
Hét és fél hónapos kihagyás után, a Szolnok ellen 3-0-ra megnyert meccsen csereként beállva tért vissza a Ferencvárosba Lipcsei Péter, akit már hetek óta követelt a közvélemény és a szurkolók is a csapatba.
„Nagyon hosszú idő volt az életemben az a hét és fél hónap, mire visszatérhettem a pályára. Talán természetes, hogy úgy éreztem, a sérülésemből felépülve fizikailag már hetek óta bevethető állapotban vagyok, de tisztában voltam azzal, hogy a mérkőzéshiány miatt van lemaradásom is. Mint mostanában minden pénteken, ezúttal is izgatottan vártam a kerethirdetést, és végre tavaly augusztus óta először bekerültem a bajnokira készülő csapatba. Úgy vártam a szolnoki meccset, mint amikor először léptem pályára Fradi-szerelésben. Fantasztikus érzés hallani, hogy a szurkolók kórusban követelnek a pályára, annyira meghatódtam, hogy majdnem könnyes szemmel álltam be. Kellemes volt ez a mostani tizenhét perc, élveztem minden pillanatát, de azért remélem, legközelebb több időt kapok a mestertől. Annak külön örülök, hogy győztes meccsen térhettem vissza, bízom benne, hogy meg sem állunk a bajnoki címig."

Forrás: sportandmedia