Lucia Uhraková: Vác, vagy Szlovákia?
- Mint ismert, Uhraková még a télen súlyos deréksérülést szenvedett. Amikor január 31-én Székesfehérváron játszottunk bajnokit, már akkor látható volt, hogy komoly a dolog, azt nem lehet tovább elodázni. Így került Lulu egy pécsi specialistához, s az ő kezeléseinek köszönhetően, hosszú kihagyás után térhetett vissza a Lokiba. Időközben beszélgettünk a szerződéséről, hiszen mi is tudomást szereztünk arról, hogy Németh András, aki a nyáron átveszi az NB I-es váci női csapatot, szívesen látná Uhrakovát náluk. De Lulu még nem döntött a további pályafutásáról. Nekünk annyit mondott, hogy sok függ a derekának az állapotától, még az is lehet, hogy befejezi az élvonalbeli sportot Magyarországon. De az is előfordulhat, hogy hazatér Szlovákiába, mert beteg az édesapja, s úgy érzi, hogy mellette lenne a helye. Ott nem olyan erős, nem olyan megterhelő a bajnokság, így esetleg ott még játszik. Szóval még semmi sem dőlt el Uhrakovával kapcsolatban - mondta Baranyai Antal, a DVSC-Aquaticum ügyvezetője.
Forrás: sportandmedia
Forrás: sportandmedia