Sporthírek

Ma valószínűleg kitör a vihar a DVSC-nél

Ma valószínűleg kitör a vihar a DVSC-nél

Oláh Lóránt a második félidőben csereként lépett pályára Czvitkovics Péterrel egyetemben a Siófok elleni Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzésen. A csatár és a középpályás azonban nem hozott új színt a csapat játékába, nekik sem sikerült felpörgetni a monoton focizgató DVSC-t.

 

- Megmondom őszintén értékelhetetlen a siófoki produkció - vélekedett Oláh. - És az nem lehet mentség, hogy elsősorban azok játszottak tegnap, akik a bajnokságban nem igazán jutnak szóhoz.

- Erre mondta azt Magasföldi a mérkőzés után, hogy ez is a Debrecen.

- Igaza van, ezzel nem tudok vitatkozni. Sajnos egy épkézláb támadást nem vezettünk a 90 perc alatt. Persze ehhez már az alapok sem voltak meg. Nem álltunk fel rendesen, nem voltak meg az elmozgások, nem voltak normális passzok. Ezek nélkül elég nehéz is lenne futballozni.

 

Oláh Lóránt

 

- Mit mondott nektek Herczeg András, amikor pályára küldött?

- Azt, hogy probáljunk minél többet kihozni ebből a játékból. De nagyon leült a csapat, szinte lehetetlen volt felpörgetni.

- Mi történt az öltözőben a mérkőzés után?

- Néma csendben összepakoltunk és hazaindultunk. Tartok tőle, hogy majd a mai edzés előtt tör ki a vihar.

 

Forrás: sportandmedia