Sporthírek

Magasföldi fájós bokával is készül

Magasföldi fájós bokával is készül

Csonthártya leválás miatt egy mérkőzést hagyott ki a horvátországi edzőtáborban Magasföldi József, a BFC-Siófok labdarúgócsapatának csatára. A baj azonban nem akkora, Dodi ma már kettőt edz a sérült lábbal.

- Köszönöm jobban van a sarkam, bár még érzékeny, de befáslizva nem olyan vészes, már edzettem vele. Nem orvosi utasításra ugyan, mert az úgy szólt, hogy ha nem javul menjek vissza kontrollra. De tudod hogy van ez?! Azt mondják, a bokasérülés nem sérülés. És én ezt szem előtt tartva próbálok készülni, nehogy kikezdjenek az öltözőben.
- A válogatottal péntekig Izraelben tartózkodó Aczél Zoltán milyen edzéstervet hagyott itthon.
- Ma kettőt edzünk Hagymási Zoltán pályaedző irányításával, holnap 13 órakor a Gyirmóttal játszunk edzőmérkőzést, csütörtökön és pénteken újabb foglalkozások, majd szombaton lejátszuk a Győr elleni utolsó Ligakupamérkőzésünket.
- Már tét nélkül...
- Sajnos igen. Legfeljebb a harmadig helyre érhetünk oda. Sajnálom, mert szerettem volna továbbjutni ebben a sorozatban.
- Így legalább száz százalékig a bajnokságra koncentrálhattok.
- Így is lehet fogalmazni...
- És milyen lesz a Siófok tavasszal.
- Szerintem sokat fejlődtünk a felkészülés során. Az új igazolások egytől-egyig tehetséges futballisták, de az majd csak a tétmérkőzéseken derül ki, hogy ki jelent valóban erősítést.

 

Forrás: www.sportandmedia.eu