Sporthírek

Megtört a jég

Megtört a jég
Kedd este 4000 debreceni fanatikus olyat láthatott, amit régen. Győztek kedvenceik. A DVSC-TEVA, Czvitkovics Péter 26-ik percben szerzett góljával győzte le a Kecskemétet. Ezzel a hajdúságiak feljöttek a hatodik helyre és ugyan még két elmaradt mérkőzésük van, azonban a hátrányuk tíz pont az éllovas Videotonnal szemben. A győzelem természetesen nagyon jót tett a Lokinak, amely ugyan nem játszott kifejezetten jól, de esetükben most a három pont megszerzése volt a legfontosabb. Herczeg András klubmenedzser is ezt emelte ki értékelésében.

„Nem volt túlságosan gördülékeny a támadójátékunk, inkább küzdelmes volt a találkozó, játékosaim becsületesen küzdöttek. Különböző okok miatt felforgatott csapattal játszottunk, Komlósi, Leandro és Rudolf is a padon kezdett, utóbbi kettő csak a mérkőzés utolsó harmadában állt be. A második félidőben voltak helyzeteink, de azok sajnos kimaradtak. Meg kell becsülnünk ezt az 1-0-s győzelmet, hiszen jelenlegi helyzetünkben az volt a legfontosabb, hogy begyűjtsük a három pontot."

Forrás: www.sportandmedia.com