Sporthírek

Mérges vagyok, de ennek így kellett lennie

Mérges vagyok, de ennek így kellett lennie
A tavaszi szezonban az FC Fehérvár játékosai közül a legegyenletesebb formában a jobb oldali támadó, Nagy Dániel játszik. Ám a Zalaegerszeg elleni péntek esti rangadót kénytelen kihagyni, hiszen Pakson megkapta az 5. sárga lapját.
- Őszintén szólva nem volt leszorítva a kezem a paksi mérkőzésen. Az történt, hogy Szabó fejesénél a hosszú kapufa mellett álltam, és úgy éreztem, hogy a labda a hasamhoz érkezik. A testemmel csináltam egy mozdulatot, hogy elpattanjon, de a kezem automatikusan oldalra kilendült, közben a labda a gyepről meg a kezemre pattant, egyébként pedig jó fél méterrel elkerülte volna a kaput. Ezért jogos volt a tizenegyes, de mondtam Solymosi játékvezetőnek, hogy vétlen kezezés volt, hiszen nem vagyok olyan hülye, hogy egy mellé tartó labdába beleüssek. Erre ő azt válaszolta, hogy nem láthattam, hogy hol van a kapufa. Nagyon sajnálom, mert abban pillanatban tudtam: megkaptam az ötödik sárga lapot, így ki kell hagynom a ZTE elleni mérkőzést. Pedig mostanában összejöttek a dolgok, jó formában voltam, a csapat hangulata nagyon jó és egyre jobb lendületbe kerülünk. Mérges vagyok, de ennek így kellett lennie. Az vígasztal, hogy mindössze egy mérkőzést kell csak kihagynom - mondta Nagy Dani, a Vidi saját nevelésú futballistája.

Forrás: www.sportandmedia.com