Mikler Rolandék kihagyják Eperjest
- Mi négyen már pihenőt kaptunk Imre Vilmostól, így nem utazunk el. Jó is a pihenő, nekem például már január másodikán jelentkeznem kell a válogatott edzőtáborában, amit Telkiben tartanak. Az őszi teljesítményünk? Azt kell mondanom, hogy nem vagyok elégedett, mert az ember soha nem lehet az. Sem az egyéni, sem pedig a csapat teljesítményével. Olyan egy-két vereség bosszant, mint például a Csurgó elleni a Magyar Kupában. A tatabányait viszont kisiklásnak ítélem meg. De alapvetően pozitív volt a szezonunk, hiszen a harmadik helyn állunk. Hol töltöm a karácsonyt? Először itt Dunaújvárosban az én szüleimnél, majd a barátnőmékhez megyünk Gödöllőre. Amúgy pont most veszem meg a neki szánt ajándékokat. De a diszkózás sem maradhat ki az év végén, így december 29-én Budapesten, a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyén lépek fel. Nekem az lesz az egyik legszebb karácsonyi ajándék, mert a példaképemmel, Bárány Attilával együtt szórakoztatjuk a közönséget - mondta Mikler Roland, az újvárosiak válogatott kapusa.
Forrás: www.sportandmedia.com