MK sorsolás kispesti szemszögből
- A legjobb 4 között tulajdonképpen mindegy, hogy kit kapunk ellenfélként, hiszen ha el akarjuk érni a célunkat, vagyis meg akarjuk nyerni a kupát, akkor előbb-utóbb mindenkit le kell győznünk - mondta Tamás.

- Mindenképpen intő jel, hogy a Siófok kiverte a címvédő Debrecent, de ennek ellenére nem bánkódunk, hogy őket kaptuk ellenfélként. Na nem, mintha lebecsülnénk Aczél Zoltán csapatát, de szerintem az MTK és a Győr is jobb játékerőt képvisel jelenleg, mint a Balaton-partiak. Biztos, hogy nem lesz séta-galopp, de bejutunk a döntőbe, ebben biztos vagyok. Az utóbbi időben kicsit feszített a tempó, hiszen szerda-szombat ritmusban játszunk hetek óta, de muszáj bírni. Eddig bírjuk is. E mellett a tempó mellett Sisa mester megadja a kellő pihenőt és frissítő jellegű edzéseket vezényel. Mindhárom fronton szeretnénk maradandót alkotni: a bajnokságban mindenképpen feljebb kell lépnünk, a Liga-, és a Magyar Kupát pedig szeretnénk megnyerni.
Forrás: sportandmedia