Sporthírek

Most már bravúrokra lenne szükség!

Most már bravúrokra lenne szükség!
Váratlan, korántsem bekalkulált vereséget szenvedett (25-28) a DKSE-Airport Debrecen gárdája a Tatabánya Carbonex KC-től, így, pedig egyre jobban távolodni látszik a csapat a rájátszásban a klubvezetés által kitűzött ötödik helytől. Erről, és a folytatásról kérdeztük a hajdúságiak vezetőedzőjét, Kovács Mihályt.

- Mi történt, hiszen egyáltalán nem erre készültek?

- Nem erre számítottunk, bár tényleg nagyon akartunk győzni, de sajnos ismét meglátszott, hogy viszonylag kevesen vagyunk. Két fontos játékosom, Gúnya Péter és Kelecsevics Marinko kiesése nagymértékben befolyásolta teljesítményünket. Hitehagyottá váltunk egy kicsit, amikor a Tatabánya egy-kétgólos előnyre tett szert, utána már nem tudtunk olyan elánnal kézilabdázni, amivel esetleg a magunk javára fordítottuk volna a mérkőzést.

-  Mikor észlelte, hogy nagy baj van?

- A mérkőzés kezdetén, a hatodik percben már 6-1-re vezetett az ellenfél, ezt még feldolgoztuk valahogy, feljöttünk, sőt még 12-11-re átvettük a vezetést is, ám a félidő már tatabányai előnnyel zárult. A második félidő negyvenedik percétől lehetett érezni igazán, a vége előtt időt kellett kérnem, még megpróbáltunk kettős emberfogással, vegyes védekezéssel játszani, szorosabbá tenni az állást, de már nem sikerült közelebb férkőznünk.

- Elég kevés volt a jó egyéni teljesítmény, így nem csoda, hogy távolodnak az ötödik helytől!

- Azt lehet mondani, hogy ezek után az ötödik helyhez bravúrok kellenének. Ahhoz nem lenne szabad pontokat veszítenünk, most már lényegében minden mérkőzést meg kellene nyernünk. Én a hatodik helyről, ami reálisabbnak tűnik jelenleg sem mondtam le, ám ehhez is extra teljesítményre lenne szükség, azaz a két idegenbeli, és a két hazai meccsüket megnyerve tudnánk elérni. A vereségből tanultunk, a csapattal átbeszélve látjuk, hogy mennyi mindent kell mozgósítani, ahhoz, hogy mi az ellenfeleink fölé tudjunk kerekedni. Azaz, sokkal jobb egyéni mutatókra van szükségünk, mint, ahogy a Tatabánya ellen teljesítettünk.

- Folytatás szerdán a Balatonfüredi KC ellen, itt sem Önök a favoritok, valljuk be!

- Egyáltalán nem mi vagyunk az esélyesek, különösen úgy, hogy az alapszakaszban is alulmaradtunk. Azon a mérkőzésen is felőröltek minket az amúgy nagyon jó játékosállománnyal rendelkező fürediek. Nagyon bízom abban, hogy a játékosaim sokkal előrébb sorolják magukat, mint ahol jelenleg állunk, és ezt az eredményben és játékban egyaránt bizonyítják.

Forrás: www.sporandmedia.com