Moszkvától Besztercebányáig
Kilenc nap alatt négy edzőmérkőzést játszott a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a törökországi edzőtáborban. Herczeg András sok taktikai elemet kipróbált, játékosait több poszton is bevetette. Az antalyai bő egy hét tapasztalatairól kérdeztük.
- Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, hiszen 5-0-ra kikaptunk, de szerdán 60 percig a Moszkva ellen játszottunk a legjobban Törökországban. Kiváló, hatalmas ritmusban futballozó csapat és hogy a különbséget is érzékeltessem, egy játékosuk évi fizetése annyi, mint a mi éves költségvetésünk. Szóval velük akár 60 percig is partiban lenni, nem kis fegyvertény. A legkevésébé viszont a Besztercebánya elleni győztes mérkőzésen mutatott produkcióval voltam elégedett.
Herczeg András bőszen sakkozott a játékosokkal a mérkőzések során, volt, akit több poszton is kipróbált. például az új szerzeményt, Bozsidar Csoszicsot.
- Csoszicsot bal oldali és belső védőként is szerepeltettem. Mindkét poszton megoldotta a feladatát, de bal oldalon sokkal jobban játszott, igaz, oda is szerződtettük.
- A másik új játékos, Katona Attila?
- Attila rendkívül stabil, jól fejelő játékos, aki rengeteg labdát szerez. A négy védő előtt nagy szükség van egy ilyen fegyelmezett futballistára.

Herczeg András hozzátette, generációváltáson megy keresztül csapata, de az ősz második felében tulajdonképpen már kialakult az az alapcsapat, amely tavasszal is szerepelni fog. Abból a garnitúrából csak a Takács távozott, nagy változásokra nincs szükség, az újakkal nagyobb lett a taktikai repertoár. Ezeket és a régi elemeket gyakorolták, finomították az edzőtábor alatt. A jövő hét pénteki Zalaegerszeg elleni bajnokiig nem játszik több edzőmérkőzést a csapat, a finomhangolás következik.
Forrás: sportandmedia