Nagy Dani és az év végi sítúra
A tavalyi év utolsó napjait Ausztriában, Tirolban töltötte a felesége és egy baráti társasággal Nagy Dániel, a Videoton FC futballistája. Nagyon magasan, 3200 méteren is voltak és nagyon sokat síeltek, de azért nem vitték túlzásba. Hiszen Daninak vigáyznia kellett a saját biztonságára is. Ám közben már a csapaton, a Vidin és az első edzésen jártak a gondolatai...
- A feleségem, Dorina édesapja ajánlotta Tirolt, s igaza volt, mert nagyon jól éreztük magunkat, minden szuper volt. 3200 méter volt a legmagasabb pont, az volt a csúcs, ahol jártunk. Sajnos a kilátóra nem mehettünk fel, mert télen az nincs nyitva. Sokat síeltünk, de nem vittük túlzásba, nem ezt csináltuk egész nap. Nekem egyébként is vigyáznom kellett magamra, a biztonságomra, a veszélyességi faktorra, de nem is volt semmi probléma. Kikapcsolódtunk, miközben a biztonságot helyeztem előtérbe. Viszont a gondolataim már ott is az első edzésen jártak. Jó volt megjelenni Sóstón, hiszen nagyon hiányzott már a foci, a mozgás, de inkább kifejezetten az edzés. De végre ismét együtt voltunk, s az öltözőben persze mentek a jobbnál jobb poénok - mondta Nagy Dani.
Forrás: www.sportandmedia.com