Sporthírek

NB I-be vágyik a pápaiak hálóőre

NB I-be vágyik a pápaiak hálóőre

A pápaiak háromszoros válogatott kapuvédője Szűcs Lajos immár negyedik szezonját tölti a Lombard FC Pápa csapatánál, és bízik abban, hogy hamarosan ismét az első osztályban szerepelhetnek.

- Egymás után játsszátok a felkészülési meccseket, mint a csapat legtöbbet „látott" játékosa, hogy érzed, milyen lesz tavaszra az ujjászervezett Lombard?
Szerencsére az átigazolási időszak végén is sikerült igazolnunk, méghozzá Bárányos Zsolt személyében egy tapasztalt, rutinos irányító középpályást. Ő tulajdonképpen az egész csapatnak megadhatja az alaphangját. Bízom benne, hogy ez lendületet adhat, és ahogy tervezzük, úgy tudunk szerepelni. Úgy gondolom, hogy nagyon „kellemetlen" csapat lehetünk tavasszal, így aztán bármi megtörténhet. Kimondva ez a tíz, és kilenc pontos hátrány nagyon soknak tűnik, de mi másképp számolunk. Ugyanis bekalkuláljuk, hogy hazai pályán behúzzuk a Gyirmót és a Pécs elleni rangadókat, akkor esetleg lehetnek vérmesebb reményeink. Bár ehhez az is szükséges, hogy ők is hullajtsanak pontokat.
- Véber Gyurival elég régen ismeritek egymást, sőt 97/98-ban az Újpesttel bajnokok is voltatok, mennyire tudod segíteni a munkáját, mennyire igényli ő ezt?
Pályán kívül abszolút baráti kapcsolatban vagyunk, viszont az edzéseken teljes mértékben a Gyuri akarata és az elképzelése dominál, azaz nem ismer pardont. Egy nehéz felkészülésen vagyunk túl, a csapatban az idősebb és tapasztaltabb játékosoknak elvárja a segítségét, így természetesen részemről is.
- Láthatóan jól érzed magad Pápán, meddig szól a szerződésed, és milyen távlati terveid vannak a csapatnál?
2010 nyaráig szól a szerződésem, de a már beszélgettünk Bíró Péter tulajdonossal, hogy meghosszabbítható. Eljátszom azzal a gondolattal, hogy szeretnék néhány évet az NB I-ben védeni, és azt a Lombard színeiben. Nem árultam el ezzel különösebb titkot, célunk a felsőbb osztályba jutás!

 

Forrás: sportandmedia