Nehéz ellenfelek várnak a DVSC-Korvexre
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) ma elkészítette a női KEK 4. fordulójának a sorsolását. Amiben a DVSC-Korvex csapata kőkemény ellenfelekre számíthat, bárki is legyen az. Mert a Bajnokok Ligája D-csoportjának a harmadik helyezettje esik majd ki 2010 január végén, az utolsó csoportmérkőzést követően a KEK-be. Ezek a csapatok pedig egyaránt világhírűek, hiszen a Larvik, a Volgográd, a Buducsnoszt és az FCK a lehetséges ellenfél. Nem is mondható túlságosan boldognak Bakó Botond vezetőedző, pedig csapata kettős győzelemmel jutott tovább a cseh Olomouc ellen. Ezek a csapatok viszont más kategóriát jelentenek.
- Ami az Olomouc elleni visszavágót illeti, egy picit nehezebb mérkőzésre számítottam, de ez nem azt jelenti, hogy könnyű volt. Sokkal jobban védekeztünk, mint a hazai találkozón és ennek köszönhetjük a győzelmünket. A kettős siker volt az elvárás a csapattal szemben, de a visszavágóra nem mondhatni, hogy kiemelkedő színvonalú lett volna. Inkább a küzdőszellem dominált. Most viszont várhatjuk a továbbiakat, azt, hogy január végén kiderül, ki lesz a KEK negyedik fordulójában az ellenfelünk? Véleményem szerint a BL-ben a C és a D-csoport a legerősebb, erre tessék, a D-ből kapunk majd riválist, ami iszonyatosan nehéz. Hiszen négy világsínvonalú csapatról van szó, ráadásul a távolságok is nagyon kemények. Abban a periódusban, amikor majd játszanunk kell, a bajnokság közepén így hétről hétre 2-3 mérkőzés és az utazások várnak majd ránk. Az utazás szempontjából talán a legkönnyebb a Buducsnoszt lenne, de Koppenhága is hasonló távolságra van, ám ez utóbbi erősebb csapat. A játék miatt viszont a Volgográd lenne a legjobb számunkra, de ott meg a hatalmas távolság. De teljesen mindegy, mert egyikükkel úgyis játszanunk kell - mondta Bakó Botond.
Forrás: www.sportandmedia.com
Forrás: www.sportandmedia.com