Nem sikerült a bravúr
„Úgy utaztunk Dániába, hogy megpróbáljuk a lehetetlent, azonban Emberovics Mira sérülése alapvetően befolyásolta a játékunkat, nem igazán tudtuk őt pótolni. Az első félidőben még nagyot hajrázva visszajöttünk a meccsbe, de fordulás után elkerülhető gólokat kaptunk és már nem volt visszaút. Mondom ezt annak ellenére, hogy az első mérkőzéshez képest jobban játszottunk, de most ez is kevés volt. Lehet ennél jobban játszani, de ezzel a kerettel a nemzetközi porondon nagyon nehéz helytállni. Becsülettel küzdöttünk, ennyire futotta. Innentől kezdve a bajnokságra összpontosítunk, ott is van javítani valónk."
Forrás: www.sportandmedia.com