Nem várt vereség
- A jászapáti minden mindegy alapon játszott ellenünk. Az első 20-25 percben nem is volt baj, mi uraltuk a játékot, helyzeteink is voltak, bár ordító ziccerig nem jutottunk, de nem volt benne a mérkőzésben, hogy elveszíthetjük. Talán ez túlzottan is magabiztossá tett minket és ennek köszönhető, hogy kikaptunk. Tulajdonképpen egyetlen támadásból gólt szereztek a hazaiak és ez teljesen megbénította a csapatot, hiszen nem hittük el, hogy ez megtörténhet. Hiába cseréltem, nem sikerült feltörnünk a retesz szerűen záró Jászapáti védelmét. Összességében megérdemlik a győzelmet, bár nem hiszem, hogy ha tízből tízszer játszunk, ez még egyszer megismétlődik - értékelt Jakab Péter, az Orosháza edzője.
- Mit vársz a következő három mérkőzéstől, amikor is a dobogósok ellen játszotok?
- Remélem átérzik a játékosok, hogy ezeken a mérkőzéseken a csapat léte forog kockán, hiszen, ha nem jutunk dobogóközelbe, megváltozik a finanszírozás. De nemcsak ezért, hanem a saját önbecsülésünk miatt is nagyon fontos, hogy megnyerjük ezeket a találkozókat.
Forrás: sportandmedia