Németh: még nincs veszve semmi
- Tíz ember ellen vezettünk 1-0-ra, ekkor úgy nézett ki, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót, de a második félidőben a Vasas mindent egy lapra feltéve elkezdett rohamozni, s ez megzavart minket, a cserék sem úgy sikerültek, ahogy terveztük, ezért úgy gondolom, hogy a Vasas teljesen megérdemelten szerzett egy pontot - elemzett Németh Zoltán, a Haladás pályaedzője.
- Csertői Aurél a két pont elvesztését tulajdonképpen három ember nyakába varrta nyilatkozatában. Saját magát, Tóth Norbertet és Andorka Péter tette felelőssé. Tényleg ki lehet ilyen jelenteni?
- Az tény, hogy a frissen beállt emberek nem tettek hozzá akkora pluszt a játékhoz.
- Miből fakadhatott ez? Nem volt kellőképpen motivált az a két játékos?
- Talán az, hogy nem igazából hangolódtak rá a mérkőzésre. De holnap már okosabbak leszünk, hiszen ma nem volt edzés, majd kedden visszatérünk erre.
- Elképzelhető, hogy újabb büntetést helyeztek kilátásba?
- Ilyenről nincs szó.
- És mi történt a Pécs elleni Ligakupa kudarc utáni büntetéssel?
- Azt már annulállta a Siófok elleni győztes mérkőzés. De nem kell ebből tragédiát csinálni. Nincs veszve semmi, továbbra is elérhető közelségben van a dobogó.
Forrás: sportandmedia