Népszerűek a Zete focistái
Kihasználva a későbbi szezonkezdetet a ZTE FC labdarúgói és vezetői nemcsak kizárólag edzésekre, hanem élménybeszámolókra is járnak. Csank János vezetőedző, valamint a csapatkapitány Szamosi Tamás és Horváth András szerdán délelőtt a zalacsányi általános iskolában tettek látogatást.
- Kedvesek, aranyosak voltak a gyerekek, akik alig várták, hogy megkapják a számukra hozott ajándékokat." - mondta Horváth András. Közel egy órát töltöttünk velük, posztereket, tollakat, zászlókat vittünk, én személy szerint jól éreztem magam, és biztos vagyok abban, hogy abban, hogy nagyon tetszett a srácoknak a találkozó.
- Milyen kérdéseket kaptatok?
Volt, aki mindenképpen be szeretett volna iratkozni a korosztályos csapatba, ő érdeklődött a lehetőségek felől. A többséget az érdekelte, hogy hány gólt rúgtunk, kik lesznek az ellenfeleink, hányadikak szeretnénk lenni.
- Milyen benyomásokat szereztél Zalacsányban?
Zala megyében úgy tapasztaltam, hogy nagyon szeretik a focit, a gyerekek elmondták, hogy öt fiú, és egy női csapata is van az iskolának, ez, pedig egyáltalán nem elhanyagolható.
- Ezek a srácok járnak a meccseitekre is?
Biztos vagyok benne, mert a gyerekek néhány kérdése utalt erre.
Szamosi Tamás már rutinos nyilatkozóként mesél a látogatásról: - A ZTE életében akár rendszeres programnak is mondhatjuk, hogy mindig egy-két játékos élménybeszámolón képviseli a csapatot.
- Hogy érezted magad?
- Rengeteg ilyen találkozón voltam már, és ez is jó hangulatban telt. Kellemes egy óra volt, reméljük, hogy a gyerekek is hasonlóan vélekedtek.
- Talán sikerült néhány új szurkolót is megnyernetek a csapatnak!
- Bízunk benne, és már megérte, ha egy-két gyereket a normális élet felé tudtunk terelni. Nagyon nyitottak voltak mindenre, úgyhogy talán jobban várják, hogy kezdődjön a bajnokság, mint mi.
- Jó volt némileg kiszakadni a hétköznapokból ezzel a látogatással?
- Miután eldőlt, hogy eltörölték a hétvégi fordulót át kellett programozni a hetet. Tegnap kettőt edzettünk, ma azért lazább volt a nap. A csapat a kehidai termálfürdőbe ment, de mindent összevetve nagyon várjuk a bajnoki rajtot.
Forrás: sportandemdia