Növelni kell a sebességet Debrecenben
- Aludt most már kettőt a szombati meccsre, lehet azt mondani, hogy több, esetleg a győzelem lehetősége is benne volt a találkozóban?
Egyáltalán nem vagyok elégedett, mert szerettem volna, ha hazai környezetben legyőzzük a Velenjét. Nagyon jó csapat ellen játszottunk, jó erőkből álltak, de hangsúlyozom le lehetett, volna győzni őket - mondta Kovács.

- Mi hiányzott ehhez?
Nagyon sok helyzetet kihagytunk, különösen az első félidőben, a fordulás után már nem tudtunk úgy ellépni tőlük, hogy a magunk javára tudtuk volna fordítani a meccset.
- Hogy értékeli ezek után a két mérkőzést?
A látottak alapján Velenjében is többet vártam magunktól, ott se kellett volna ilyen nagyarányú vereségbe beleszaladni, akkor talán izgalmasabb visszavágót játsszunk.
- Ha már a nagyarányú vereséget említette, nehéz volt ezután mentálisan felrázni a társaságot?
A legnagyobb problémánk az volt, hogy kissé kishitűen kézilabdáztunk Szlovéniában, de szerencsénkre egész héten erre a mérkőzésre tudtunk készülni, így helyre lehetett tenni a fejeket. Már voltak olyan jelek, amelyek azt mutatták, hogy nagyon motiváltak a fiúk. A mérkőzésen látszott is, hogy nagy akarattal játszottak, csak sajnos ez sok hibával párosult. Helyzeteinket kidolgoztuk, de nem tudtuk ezeket értékesíteni.
- A kulcsjátékosok is mintha sokkal jobban odatették volna magukat szombaton!
Ez így van. A teljesítmények is sokkal jobbak voltak, Gúnya Péter, Rédei István, Kelecsevics Marinko öt-öt gól lőttek, az elmúlt találkozón viszont jóval szerényebb produkciót nyújtottak. Örülök annak, hogy javult a játékuk, és bízom abban, hogy az elkövetkezendő mérkőzéseken hasonló játékkal rukkolnak ki.
- Azt nyilatkozta, hogy teljesen más színvonalú kézilabdát játszott a szlovén csapat, hogy értette ezt?
Elsősorban a mérkőzés sebességére értettem, a magyar élcsapatok elleni összecsapásokon kívül ritkán találkozunk olyan sebességű csapattal, mint amilyet ez a gárda produkált. Sok ilyen mérkőzésre lenne nekünk szükségünk, ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Egy kicsit magunkra is értettem ezt, mert elvárnám azt, hogy a többi meccsen is ugyanilyen elánnal harcoljunk.
Forrás: sportandmedia