Sporthírek

Nyolcvan százalékban összeállt a Pápa

Nyolcvan százalékban összeállt a Pápa

Véber György a Lombard FC Pápa vezetőedzője szerint még nincs teljesen készen csapata a három hét múlva kezdődő bajnokságra, ám a mester bizakodó, és úgy véli, amíg matematikai esélye van a gárdának harcba, szállnak az NB I-be jutásért.

- Milyen következtetéseket vont le a Budaörs elleni 1-1-re végződött Ligakupa találkozó után?
Az eddigi előkészületi mérkőzésekhez viszonyítva ez a meccs nem igazán sikerült. Azonban a negatívumok mellett több tanulsággal is szolgált. Most volt a legfáradtabb a csapat, innentől már a bajnokság ritmusát vesszük fel, és a terhelésből is visszaveszünk. Egyre bizonyosan jó volt az összecsapás, hogy tudtuk gyakorolni az emberhátrányos játékot, hiszen tíz emberrel játszottunk végig ötven percet. Igazából létszámhiányosan jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az első félidőben.
- Milyen benyomást tettek a szombaton pályára lépő próbajátékosok?
Arra is rávilágított a mérkőzés, hogy rájuk nincs szükség, más megoldást kell keresnünk.
- Azt nyilatkozta, hogy a múlt héten kapták meg a játékosok a csúcsterhelést, mennyire befolyásolta ez a csapat szombati produkcióját?
Már a szerdai felkészülési mérkőzésen is érződött ez, igaz az eredményességen akkor nem látszott meg. Utána két napig közel sem ideális körülmények között, szélviharban edzettünk, úgyhogy sok negatívum jött össze, és ez látszott is a csapaton.
- Miben nyilvánult ez meg?
Tompábban, ólomlábakon mozogtak, bár megpróbálták betartani az utasításokat, de azért ez egyértelműen rányomta a bélyegét a játékra.
- Mennyire állt össze a csapat, hiszen három hét múlva már Felcsúton élesben kell bizonyítaniuk?
Nem álltunk még össze, még mindig keresünk egy támadót, és egy irányító középpályást. A héten is érkezik egy külföldi próbajátékos, ami ugyan nem szerencsés, mert úgy gondoltam, hogy erre az időszakra már teljesen kialakul a keret, és a csapat. Egyelőre nyolcvan százalékos állapotban vagyunk, nyolc-kilenc játékos helyét már megtaláltam.
- Tíz ponttal vannak lemaradva a tabellát vezető Gyirmót mögött, mit gondol, utol lehet még őket érni?
Természetesen, amíg matematikailag nem dől el addig célunk a feljutás idén is. Ez a hátrány soknak is tűnik, de nem lehetetlen. Hozzánk érkezik két vetélytársunk, a Pécs és a Gyirmót, ezt a két mérkőzést mindenféleképpen hoznunk kell. Utána már megéri számolgatni, mert hat-hét pontot be lehet hozni.

 

Forrás: sportandmedia