Oláh, aki a legmesszebb jutott
Oláh Lóránt, a DVSC-TEVA labdarúgója a vajdasági Adáról származott el. Ma is nagyon kötődik a városhoz, lakása is van ott, oda megy haza, szülei ma is ott élnek.
- Adán születtem. Ez a község egy kisebb kb. tizenegykétezer fős városkából és körülötte kisebb falvakból áll. Szegedtől 50 km-re van a Tiszaparton. Itt telt a gyerekkorom. A szomszéd gyerekekkel folyamatosan együtt lógtunk. Negyedekre volt felosztva a város, mindenkinek megvolt a saját területe. Sokszor előfordult, hogy kihívtuk egy meccsre a másik negyedet, vagy háborúsdit játszottunk velük. De a lényeg, hogy nyaranta egész álló nap futballoztunk a grundon, vagy éppen a Tiszaparton lógtunk valamelyik strandon.
- Hány fős társaság volt a tiétek?
- Nyolc-tíz fiú alkotta. Én voltam a legfiatalabb, ennek minden keserűségével és szépségével. Én voltam az, akit soha nem engedtek játszani, mindig a cserepadon kuksoltam, vagy engem válaszottak utoljára, viszont meg is védtek, ha arra került a sor.
- Ha már a nyári szünet szóba került, milyenek voltak a dolgos hétköznapok. Milyen tanuló voltál?
- Az általános iskolában végig kitűnő voltam, a középiskolában már változott ez a helyzet, ott már nem érdekelt annyira az iskola. Az az igazság, hogy az első két évben elég rossz társaságba kerültem, de aztán ők a bukások végett lemorzsolódtak, így a 3-4. évem már egészen jól sikerült.
- Tudod, hogy mi lett az akkori társaiddal?
- Ők élték, élik tovább azt a kisvárosi életet, amit korábban, én vagyok az egyetlen, aki elszármazott onnan. De ez nem azt jelenti, hogy ne térnék egyszer vissza, hiszen van ott egy lakásom, a szüleim is ott élnek, a nővérem pedig Szabadkán, szóval az az én igazi otthonom.
Forrás: sportandmedia
