Olaszokra várva
„Tagja vagyok a bő keretnek, aminek persze nagyon örülök, de még nem volt keretszűkítés, majd csak pénteken derül ki, hogy ki az a 18 játékos, aki készülhet az olaszok ellen. Különböző okok miatt azonban már csak 19-en vagyunk, vagyis egy ember lesz az, aki kimarad a keretből. Remélem, nem én. Nagyon jó a közösség és a hangulat is. A csapat gerincét az U20-as vb-n bronzérmet szerző játékosok alkotják, nehéz lesz bekerülni a csapatba, de rajtam nem fog múlni. Csak a hideg és az eső nehezíti meg az életünket egy kicsit. Bombaerős olasz válogatott érkezik, nagyon nehéz dolgunk lesz. Ráadásul Alpok-Adria kupa meccsen már játszottunk velük, ahol nem is a legerősebb csapatukkal jöttek, még is nyertek 3-0-ra, ez mindenképpen intő jel a számunkra. Ugyanakkor az akkori és a mostani válogatottakat össze sem lehet hasonlítani. Megnéztük videón őket és az látszik, hogy roppant képzettek, tudatosak, nagyon jól felkészítettek és taktikailag érett játékosok, de mint csapat, nem tettek rám jó benyomást. Csapatként mi feltétlenül jobban funkcionálunk, ez lehet a mi előnyünk, ráadásul a hazai pályát is ki kéne tudnunk használni, remélem sok néző eljön Győrbe. Fogalmam sincs mennyi esélyem van a csapatba kerülésre, hiszen azokon a posztokon, ahol én bevethető vagyok, sokan vagyunk. Ettől függetlenül nagyon bízom benne, hogy Egervári Sanyi bácsi bizalmat szavaz nekem, akár csereként is. Ha kezdő lehetnék, akkor pedig én lennék a legboldogabb."
Forrás: www.sportandmedia.com