Sporthírek

Orosháza FC-Gyula 4-4

Orosháza FC-Gyula 4-4
Hatalmas csatában, egy lüktető és fordulatos mérkőzésen játszott 4-4-es döntetlent az Orosháza FC az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A Gyula elleni hazai találkozón az Orosháza szerzett vezetést Kerepeczki Csaba révén a 40. percben, amit a második félidő 12. percében egalizált a vendégcsapat, sőt, rá öt percre meg is fordította a találkozót. Ez felpaprikázta a hazaiakat, akik Lupsa, Baranyai és Szabó révén öt perc alatt 4-2-re módosították az állást, de a vendégek becsületére legyen mondva, nem adták fel és a 81. percben a szépítő, majd a 85. percben az egyenlítő találatot is megszerezték.

- Az nem kifejezés, hogy fordulatos meccs volt - sóhajtott nagyott Kvasznovszky József, az Orosháza vezetőedzője. - Ráadásul elég mély talajú pályán játszottunk, ami azt eredményezte, hogy elég sokan besárgultak már a félidő elején, ez a folytatásban pedig egy gyulai kiállítást is eredményezett, ám a helyett, hogy megmozgattuk volna őket, ráültünk az eredményre, ezt ők gólokkal büntették. Szerencsére sikerült megfordítanunk a mérkőzést, ám az egyik játékosom hatalmas egyéni hibája, s az abból született gól visszahozta őket a meccsbe, a végén pedig a szerencse is elpártolt tőlünk, egy kipattanó labda hat védő között az egy csatárt találta meg, aki csinált egy tizenegyest, s ezzel kiegyenlített az ellenfél.

Forrás: www.sportandmedia.com