Otthon, édes otthon
Véber György, a Lombard FC mestere továbbra sem számíthatott a Kozármislenyben két sárgalappal kiállított Tóth Gáborra, és az Integrál DAC elleni hazai mérkőzésen megsérült Dlusztus Andrásra.
Egyáltalán nem várt könnyű mérkőzés a pápai alakulatra, annak ellenére, hogy a Bajai LSE együttese a tizenharmadik helyen tanyázik. Mióta Nagy Tamás átvette őket, markáns arcát mutatja a bajai gárda, és nem csoda, hogy nem adták olcsón a bőrüket. Egészen a 67. percig kellett várniuk a mérkőzés egyetlen góljára a sárga-fekete szurkolóknak, akkor aztán Farkas Attila büntetőből betalált Baranyai István kapujába. Nehezen nyert tehát a Pápa, ám így is megerősítette pozícióját a harmadik helyen, és csupán három pont választja el az előtt álló Pécstől - igaz a mecseki gárda vasárnap játssza le soros bajnokiját, a Barcs ellen.
Véber György röviden értékelt a találkozó után. „Csapatomnak gratulálok a győzelemhez, edzőkollégámnak pedig remek csapatához."
Forrás: sportandmedia