P. Nagy és a válogatott
- Mivel Tokajban végeztem, én a fehérborász csapatot erősítettem, többek között Rókusfalvi Pállal, az ellenfél soraiban Bock József és Gere Attila is pályára lépett. Bár úgy tűnhet, hogy megegyezéses eredmény született, hiszen 2-2-t játszottunk, nem így volt, mert mindenki odatette magát - elevenített fel a pécsi mérkőzést P. Nagy László, a Tatabánya FC vezetőedzője.
A borászválogatottnak egyébként már a 2010-es évre is körvonalazódott a programja, e szerint március végén Dunavarsányba vonulnak háromnapos edzőtáborba, majd az etyeki borfesztivál keretén belül a Parlament válogatottjával mérkőznek meg, aztán Villányban, a hagyományos Borzsongás fesztiválon mutatkoznak ismét a nagyközönség előtt, majd egy válogatott mérkőzést is játszanak, a lehetséges ellenfelek között Ausztria, Németország és Olaszország szerepel.
Forrás: www.sportandmedia.com