Sporthírek

Pálos lendületbe jött

Pálos lendületbe jött
Pálos Gábor nyáron érkezett Debrecenbe Győrből, a junior válogatottal 2005-ben világbajnoki bronzérmet szerző balszélső a PLER KC elleni bajnokin a DKSE-Airport vezérének bizonyult, nyolc találatával a válogatott Harsányi Gergellyel a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.

- Hogy érzed most sikerült ezen a mérkőzésen bejátszanod magad a csapatba?

- Kétségtelen, hogy ez a meccs jól sikerült, de azért volt már egy-két olyan mérkőzés, amikor azt hittem, hogy valami elindult, de mindig jött egy kisebb hullámvölgy. Most nem szeretném elszólni magamat, örülök annak, hogy hozzá tudtam járulni a csapat sikeréhez. Remélem ez a jövőben, többször előfordul.

 

Pálos Gábor

 

- Nyáron kerültél a DKSE-hez, hogy sikerült a beilleszkedés?

- Egyáltalán nem volt nehéz, a csapattársak könnyen befogadtak. Barátnőmmel, Bognár Barbarával együtt jöttünk, ő a lányoknál, a DVSC-Aquaticum csapatában játszik. Mindketten elmondhatjuk, hogy nagyon jól érezzük magunkat mind a városban, mind a csapatainknál.

Mennyi ideig szól a szerződésed Debrecenben?

- Idén jár le, aztán majd az elkövetkezendő egy-két hétben lesz szó a jövőről.

Sokszoros junior válogatott vagy, a nagyválogatottság eszedbe jut, főleg annak fényében, hogy korábbi játékostársaid közül már többen bemutatkoztak a felnőtteknél?

- Még Skaliczki László idejében voltam „B" válogatott, de a felnőtt válogatott közelébe még sajnos még nem sikerült odaérnem. Elég nagy a konkurencia, de próbálkozom, és remélem, hogy Hajdú János szövetségi kapitány előbb-utóbb számításba vesz.

 

Forrás: sportandmedia