Sporthírek

Pápa: mesteri ötös

Pápa: mesteri ötös
Végérvényesen tudatosította igényét az NB I-es tagságra a Lombard FC Pápa együttese, a sárga-feketék a 24. fordulóban, a Nyugati csoport rangadóján közvetlen vetélytársuk, a Gyirmót SE ellen arattak kiütéses győzelmet.

Több mint kétezren látogattak ki a Perutz-stadionba, ennek a nézőszámnak minden valószínűség szerint több első osztályban szereplő egyesület vezetője örült volna a pénteken lejátszott fordulóban... Remekül kezdett a Lombard, már a 7. percben betalált Bali Péter, a támadó egy bal oldali beadást értékesített. Aztán a 15. percben Pirka Tamás megkapta második sárga lapját, kiállítása, pedig alapvetően meghatározta a találkozó végeredményének alakulását. Alig három perc múlva Bali duplázott, 15 méteres lövésével szemben tehetetlen volt Boros Tamás a vendégek hálóőre. Majd a félidő végén jött Alex, a vendéglátók múlt héten a Budaörsi SC ellen négy gólt jegyző csatára, és nemes egyszerűséggel egy kapu előtti kavarodást használt ki, és a bal felsőbe bombázott. A szünet után újabb negyedóra elteltével ismét megfogyatkozott a vendég együttes, ezúttal Horváth Rudolf jutott előbb meleg vízhez... Magabiztos előnye tudatában nyugodtan játszott és beszorította ellenfelét a Pápa, Alex, pedig nem akart elmaradni Bali mögött, így a brazil is megszerezte második gólját. A végére még Varga Gábor is feliratkozott a góllövők közé, teljessé téve ezzel a Lombard kiütéses sikerét. A pápaiak győzelmükkel már csak két ponttal vannak lemaradva az előttük álló, és vasárnap az FC Ajkával 1-1-es döntetlent játszó PMFC-től, míg a Gyirmót SE három egységgel előzi meg Bárányos Zsoltékat. Arról, pedig nem szabad elfelejtkezni, hogy a Lombardhoz látogat még a pécsi gárda, igaz csak a 28. fordulóban.

Véber György a vendéglátók vezetőedzője érhetően boldog volt a mérkőzés után: „Hetek óta színvonalasan, agresszíven, látványosan játszik csapatom, úgy érzem ezzel a győzelemmel nyílttá tettük a harcot a feljutásért."

Forrás: www.sportandmedia.com