Parádés pápai szezonkezdet
Idegenben lépte le a Pápa a Felcsút együttesét. Nem véletlenül ígérte minap Véber György a Lombard FC Pápa vezetőedzője, hogy teljes „meccsőrületben" van csapata, mert a sárga-feketék már az első percekben rárontottak a Felcsút SE gárdájára, akik csupán a vendégek több kihagyott helyzetének köszönhetik, hogy 4-0-s vereséggel zártak.
Már a 8. percben megkezdte a Lombard a gólgyártást, Varga Gábor szöglete után Tóth Gábor vette be Németh Viktor kapuját. Alig telt el negyedóra, amikor a rendkívül aktív Alex növelte a pápaiak előnyét. Jellemző volt fölényükre, hogy a Felcsút csak a 35. percben tudott először igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A fordulás után sem sokat változott a helyzet, ráadásul az újonnan érkezett Bali Péter is beváltotta ígéretét, és góllal, sőt gólokkal debütált csapatában. Igaz, hogy aránylag korán kialakult a végeredmény, ám ez igencsak csalóka, mivel a Lombard szinte számolatlanul alakította ki a jobbnál jobb helyzeteket, és ki is hagyta ezeket.

Bárányos Zsolt amíg játszott, vezére volt csapatának, míg Alex és Bali láthatóan jól megértik egymást. A védelem és a középpályás sor, pedig remekül dolgozott össze, stabilan szűrték meg a gyengécske hazai próbálkozásokat.
Véber György röviden értékelt a lefújás után: „Végig a mi akaratunk érvényesült a mérkőzésen, ez aztán az eredményben realizálódott, csak gratulálni tudok a csapatomnak ezért a teljesítményért.
Forrás: sportandmedia