Sporthírek

Puskás Hungary: Kovács Feri bácsi érdeklődve várja a filmet

Puskás Hungary: Kovács Feri bácsi érdeklődve várja a filmet
Ma este, a budapesti Uránia mozit "beveszik" a labdarúgók.

Az FC Fehérvár, valamint a Puskás Akadémia és a Felcsút SE futballistái, szakvezetői moziznak, ugyanis a három sportszervezet közösen kibérelte a filmszinházat, ahol a 400 fős nézősereg közösen megtekinti a Puskás Hungary című dokumentumfilmet.

 

 

Forrás: sportandmedia

- Érdeklődéssel várom az alkotást, hiszen a díszbemutatóra egy családon belüli váratlan betegség miatt nem tudtam elmenni. Tudok az alkotásról, hiszen a filmesek a készítés során megkerestek, a felvételek során hosszú riportot készítettek velem, s több hasznos anyagot is adtam nekik. Kíváncsi vagyok, hogy ezekből mi került be a filmbe? Ami egyébként arról a korról szól, amiben én is éltem, a részese voltam. Puskás  Öcsi pályafutásában némileg én is benne voltam, gyerekként gyakran én is ott voltam a kispesti pályán, s ha csak egyszer is, de tagja lehettem annak a nagyszerű válogatottnak. Úgy érzem, hogy nagyszerű este vár rám - mondta Kovács Ferenc, a Videoton legendás mesteredzője, az FC Fehérvár tiszteletbeli elnöke.