Remek körülmények között a Haladás
A Szombathelyi Haladás együttese a törökországi Belek edzőtáborában készül a bajnokság tavaszi nyitányára, s természetesen edzőmérkőzéseken is gyakorolják azt a játékrendszert, amit Csertői Aurél vezetőedző megálmodott a csapatnak.
A felkészülésen történtekről Tóth Miklós klubigazgató tájékoztatja folyamatosan honlapunkat. Szombaton a grazi SK Puntigamer Sturm volt a soros ellenfél és a mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget. Csertői Aurél tárgyilagosan nyilatkozott, s megállapította, hogy az osztrákok uralták a mérkőzést, az ő játékuk dominált a találkozón, s a Haladás tulajdonképpen a szerencsének köszönheti, hogy megúszta vereség nélkül. A mai napon a Mlade Boleslav csapata lesz a soron következő ellenfél, majd kedden délután már haza is utazik a keret. Csütörtökön 15 órakor pedig már hazai pályán láthatják a szurkolók a Halit, uyganis 15 órakor a Répcelakot fogadják.
Forrás: www.sportandmedia.eu
Forrás: www.sportandmedia.eu