Sporthírek

Sebők és a szerencse is kellett

Sebők és a szerencse is kellett
Nehéz mérkőzésen van túl az FC Fehérvár, hiszen Alves góljával 1-0-ra győzött Pakson, s ezzel zsinórban már a harmadik győzelmét aratta. A kedd esti sikernek több összetevője is volt.
- Az első félidőben az ellenszél nagyon bekavart a játékunkba, zavaró tényező volt. De ezen kívül a pályán több technikai és helyezkedési hibát is vétettünk. Itt arra is gondolok, hogy terveink szerint Tökölit és Kisst követő emberfogással kellett volna őrizni, de ez többször nem valósult meg. A második félidőben Polonkai beállításával lényegesen javult a játékunk, de a győzelemhez Sebők kapus bravúros teljesítménye és a szerencse is kellett. Nehéz mérkőzésen sikerült megszerezni a három pontot, aminek természetesen nagyon örülünk, de látszik, hogy sűrűn követik egymást a mérkőzések - mondta Varga István, az FC Fehérvár vezetőedzője.
- Az erőltetett menet tovább folytatódik, hiszen pénteken 19 órakor a Zalaegerszeget fogadják Sóstón.
- Számunkra mindegy, hogy ki az ellenfél, mert minden találkozón a győzelem a célunk, hiszen az ellenlábas csapatok is nyernek. Nem biztos, hogy most jól jött a ZTE 7-2-es hazai veresége, mert könnyen elképzelhető, hogy ellenünk összekapják magukat, bár az is elképzelhető és az a célunk, hogy jól jöjjünk ki a pénteki mérkőzésből. Van miért visszavágnunk, hiszen az őszi zalaegerszegi találkozón elvették tőlünk Vujovics gólját, ráadásul a támadónkat kiállították. Ráadásul most is lesz egy hiányzónk, hiszen Nagy Dani megkapta az ötödik sárga lapját, így nem léphet pályára pénteken.

Forrás: www.sportandmedia.com