Sebők Zsolt nem érti az ítéletet
- A labdát figyeltem, amit a kispesti játékos elrúgott mellettem, de sikerült hárítanom. Ekkor legnagyobb meglepetésemre a játékvezető sípjába fújt, majd azt mondta, hogy Koller szabálytalankodott, ezért kiállítja a második sárgával és tizenegyest ad. Nagyon meglepődtem, mert nem láttam, hogy Koller szabálytalan lett volna - mondta Sebők Zsolt.
- A 12. percben, egy védés után az oldalvonalon kívülre rúgta a labdát, majd kiintett a kispad felé. Mi történt?
- Rosszul értem a labdához és a jobb kezem középső ujja kiugrott. Ez egy kimondott kapus sérülés. Amikor Kator doktor befutott hozzám, azt mondta, hogy cserélni kell, ám ragyogó masszőrünk, Debreczeni "Penge" Tibor pillantok alatt a helyére tette, így tovább folytattam a játékot.
Az FC Fehérvár másik játékosát, Horváth Gábort a 92. percben szintén a második sárga lapja után állította ki a játékvezető. Ezzel az a baj, hogy a közelmúltban már volt kiállítása, s azért is visszaesőnek visszaesőnek minősítették, így félő, hogy ezúttal sem ússza meg egymeccses eltiltással.
- Nem azért mondom, mert velem történt, de az első sárga lap jogosságát erősen vitatom. Tényleg nem ütöttem meg könyékkel Hercegfalvit, hanem összefejeltünk, ám ő eljátszotta a gyepen a nagy halált. A második sárga valóban jogos volt, nagy butaságot csináltam. De az roppant bosszantó, ha az ember azt látja, hogy amit ellenünk befújnak, azt a rivális csapat játékosai nyugodtan megcsinálhatják - mondta bosszúsan Horváth Gábor.
Forrás: sportandmedia