Sporthírek

Sifter Tamás: egyszer majd edző leszek...

Sifter Tamás: egyszer majd edző leszek...

Vasárnap délelőtt még az FC Fehérvárral edzett Sifter Tamás, a piros-kékek középpályása, majd a tervektől eltérően a délutánja szabaddá vált, így azt a családjával töltötte.

- Eredetileg úgy volt, hogy ma kezdődik a B-licenszes edzőképzés, amire a csapatból Horváth Gabival és Nagy Danival együtt hárman jelentkeztünk. Technikai okok miatt ez egy héttel később kezdődik, így a feleségemmel és a kislányunkkal a belvárosban sétáltunk a jó időben - mondta Sifter Tamás.

- Tényleg labdarúgó edző szeretne lenni?

- Valóban az, de majd csak akkor, ha már az aktív pályafutásomat befejeztem, s az még a reményeim szerint odébb van. Első lépcsőben a gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni, s azt követően újabb és újabb lépcsőfokokat szeretnék feljebb lépni az edzők rögös útján. Érdekel a dolog, az edzősködés, ezért is jelentkeztem a képzésre. persze, idővel majd a legmagasabb szintű, a Pro fokozatot is szeretném megszerezni.

- Van példaképe az edzők között?

- Nincs, hiszen eddigi pályafutásom során rengeteg szakemberrel dolgoztam együtt, s kivétel nélkül mindenkitől tanultam valamit. Kitől ezt, kitől azt, hiszen egytől egyig egészen más karakterek voltak. Számomra az a lényeg, hogy mindenkitől tanultam és elraktároztam valamit a szakmából.

 

Forrás: sportandmedia