Siófoki diadal, DVSC búcsú az MK-tól
Kedd este 1-1-es döntetlent ért el a BFC-Siófok a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján Debrecenben. Ez az eredmény pedig azt jelenti, hogy a siófokiak 3-1-es összesítéssel búcsúztatták a címvédőt.
- Az első félidőben nagyon jól játszottunk, rengeteg lehetőségünk is adódott a gólszerzésre, személy szerint nekem is több. Ki is hagytam egy ezer százalékos helyzetet, pedig már a kapust is kicseleztem, de egy visszafutó védő még tisztázott - emlékezett vissza Magasföldi József a találkozóra. - Ezután három percre egy beadásra ugrottam együtt a Katonával, de a szemem sarkából már láttam, hogy a kapus elindult kifelé elég nagy lendülettel. Le is tarolt, úgy hogy hordágyon kellett levinni a pályáról. Tíz pecig meg sem tudtam mozdulni, de az ápolás közben szerencsére Ivancsics Gellért értékesítette a büntetőt.

Utána úgy éreztem, hogy eldőlt. A második félidőre minden mindegy alapon jöttek ki a debreceniek, nagy nyomás alatt voltunk, de az előre ívelt labdákkal szerencsére elég jól elboldogultak a védőink. Nagyon örülök, hogy ez a csapat a négy közé került, úgy gondolom egy Siófoknak ez borzasztóan nagy szó.

Annyi tehát biztos, hogy az MTK és Siófok már bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, de a Kecskemét-Budapest Honvéd és a Győr-Kazincbarcika találkozókat holnap rendezik.
- Bárki lesz is az ellenfelünk a jövő keddi sorsolást követően, azt gondolom, hogy körülbelül azonos játékerőt képvisel. Ellenük is meg kell mutatnunk, hogy nem szabad még minket leírni.
Forrás: sportandmedia