Sporthírek

Sisa vs. Gálhidi a diósgyőri bajnokin

Sisa vs. Gálhidi a diósgyőri bajnokin

Sisa Tibor pikáns meccsen ül először bajnokin a Honvéd kispadján.

Gálhidi György kontra Sisa Tibor, avagy a Soproni Liga 18. fordulójának legizgalmasabb mérkőzésének egyértelműen a Budapest Honvéd diósgyőri fellépése ígérkezik. A helyzet meglehetősen érdekes és egyben pikáns is: a jelenleg a Diósgyőr kispadján ülő Gálhidi György évekkel ezelőtt már kétszer is dolgozott a Honvédnál, a múlt héten Kispestre szerződő Sisa Tibor pedig a téli felkészülést még Miskolcon kezdte meg. És ami közös bennük: a piros-feketéket 2004-ben együtt juttatták fel az élvonalba.

 

- Jól sikerült a debütálásom, hiszen a Liga Kupában magabiztosan legyőztük a Vasast - mondta Sisa Tibor. - De ez már a múlt. A szombati bajnoki sok dologban különbözik majd ettől a meccstől. Különleges mérkőzés lesz, Gálhidi Gyurival jól ismerjük egymás gondolatait, megpróbálok rájönni, vajon mit forral a fejében. Az nem biztos, hogy mi tudunk egymásnak meglepetést okozni, de remélem, hogy az én játékosaim fognak tudni... Nekünk nagyon kevés időnk volt regenerálódni, hiszen csütörtökön játszottunk a Vasassal, de nem rágódunk ezen, a legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat és természetesen a három pontért megyünk Diósgyőrbe, ahol én nagyon jól éreztem magam és fájó szívvel jöttem el. Így alakult az élet, megmondom őszintén sokat rágódtam a dolgokon. Diósgyőrben egy nagy sakkjátszmában én csak egy kicsike bábu voltam... De a múltat már lezártam, most már a Honvéd sikeréért teszek meg mindent. Ahogy szokták mondani: ahhoz, hogy valami elkezdődjön, valaminek véget kell érnie.

Diósgyőrött már a szurkolók is a Honvéd elleni bajnokira hangolnak: hírek szerint a szokásosnál is többen lehetnek kint a stadionban, hat-hétezren is jegyet válthatnak. Sisa Tibor személye duplán is fontossá teszi a hét végi találkozót a DVTK drukkerei számára, hiszen nem is volt még olyan rég, amikor csoportosan látogattak el a 48 éves tréner ludányhalászi házához, kérlelve, hogy tartson ki a csapat mellett.

 

Benjamin, a Honvéd védőja

 

A szurkolói vélemények mostanra megoszlottak: a legtöbben ugyan kiállnak Sisa Tibor mellett, és bíznak benne, hogy a jövőben, akár két-három év múlva lesz ő még a Diósgyőr vezetőedzője, mások viszont csalódtak benne, mert távozásakor ígéretet tett rá, hogy jó ideig sehol sem vállal munkát, s még másfél hónap sem telt el, máris aláírta új szerződését a Honvédhoz. Tehát nem zárható ki, hogy egy-egy kisebb szurkolói csoport szombaton kifütyüli a DVTK stadionjába visszatérő Sisa Tibort.

- Bízom benne, hogy nem bánt majd a közönség. Egyenes embernek tartom magamat, aki sohasem tagadta meg a múltját, azokat, akikkel korábban együtt dolgozott. A labdarúgás, így az én munkám is azért lehetséges, mert a nézőknek kellünk, és nem fordítva. Ezzel tisztában vagyok, és tudom azt is, hogy a közönséget nem lehet leváltani, ők azt mondják majd, amit megérdemlek. Ha jót, azt megköszönöm, ha nem, akkor igyekszem majd még többet tenni. Szeretek az apróságokra, a különböző jelzésekre is odafigyelni. Kíváncsi vagyok a reakciókra, de számomra most már a Honvéd sikere a legfontosabb.

 

Forrás: sportandmedia