Sok a sérült Szombathelyen
A Debrecen elleni kudarcon lelkileg már átlendült a Hali. S hogy mennyit tanultak az esetből, majd Kecskeméten kiderül. Fizikálisan viszont még nem. Persze csak átvitt értelemben, hiszen sok a sérült a csapatban.
- Csontos Zolira úgy néz ki hosszabb ideig nem számíthatunk, hiszen a Debrecen ellen nagyon csúnyán meghúzódott a combközelítője. Bár az ultrahang szerint nincs szakadás, de az egészen biztos, hogy hetekre kidőlt a sorból. Aztán Kenesei Krisztián is külön edz, mert kicsit érzi régebbi lágyéksérülését. Simon Attila ugyan már bekapcsolódott a munkába, de Ádám még mindig nem és a Bonifert Peti sem. Rajos gyomorrontás miatt hagyta ki a keddi edzést, Molnár Balázs lábára pedig úgy ráléptek a hétvégén, hogy csak csütörtökön csatlakozik hozzánk sorjázta a maródiakat Németh Zoltán, a Haladás pályaedzője.
- A Debrecen elleni mérkőzést kielemezve mire jutottatok?
- Ha győzelmet nem is, de egy döntetlent mindenféleképpen megérdemeltünk volna. Ezeket a meccseket tavaly a javunkra tudtuk fordítani, idén most valamiért nem.
- Ennek okait megfejtettétek?
- Majd hétvégén kiderül.
Forrás: sportandmedia