Sporthírek

Szabó Vali bordatörése, Lucia Uhraková újra a csapatnál

Szabó Vali bordatörése, Lucia Uhraková újra a csapatnál

Az NB I-es női kézilabda-bajnokság 18. fordulójában, a DVSC-Aquaticum idegenben, Békéscsabán 22-20 (12-13) arányú nagyon fontos győzelmet aratott. A találkozón a beállós Szabó Valéria bordatörése ellenére vállalta a játékot és 2 gólt is szerzett.

- Számunkra nagyon fontos volt, hogy az egyik rivális otthonában is megszerezzük a győzelmet. Sikerült, ráadásul a második félidőben 3-4 góllal végig mi vezettünk, így a szünet után egy percig sem forgott veszélyben a két pont megszerzése. Külön kell szólnom Szabó Valiról. A bordatörése nem mai keletű dolog, azt még Romániában, a Galati elleni mérkőzésen szedte össze. Amikor onnan hazatértünk, a kórházi vizsgálat, a röntgen egyértelműen kimutatta a törést. A csapat érdekében, fájdalmai ellenére Vali mégis vállalta, hogy előbb a Hódmezővásárhely, majd a Békéscsaba ellen is pályára lépjen. Persze, az ellenfelek előtt titkoltuk a tényt Vali érdekében, azért, nehogy rásérüljön. Most viszont lesz ideje a pihenésre, hiszen a héten könnyített, regeneráló edzéseket tartunk, majd csütörtöktől hosszú hétvégét kapnak a lányok. Egyébként van egy jó hírem is: csapatkapitányunk, Lucia Uhraková fokozatosan ismét bekapcsolódik a munkába - mondta Medgyessy Sándor, a DVSC edzője.

 

Forrás: sportandmdia