Sporthírek

Szakály Dénes gyorsan reagált testvére mondandójára

Szakály Dénes gyorsan reagált testvére mondandójára
Az FC Fehérvár vezetőedzője, Varga István még nem hirdette ki a ma esti kezdőcsapatot, de az biztos, hogy Szakály Dénes tagja a 18 fős keretnek. Hasonló a helyzet a túloldalon, a DVSC-nél is, ahol Szakály Péter, Dénes bátyja is kerettag.

 - Erre vártam már régóta, hiszen két éve játszottunk utoljára együtt a Kaposvárban, ám azóta még egyszer sem fociztunk egymás ellen. Mert vagy ő, vagy pedig én voltam sérült - mondta Szakály Dénes, az FC Fehérvár középpályása.

 

Szakály Dénes, az FC Fehérvár játékosa

 

- Jelenleg még egyikünk sem tudja, hogy pályára lépünk-e a meccsen, de bizakodunk, hogy igen. Nagyon sajnálom Polonkait a sérülése miatt, hiszen jó formában focizott, de ilyen a sors, az ő kiesése lehet az oka annak, hogy lehetőséghez jussak a csapatban. Őszintén szólva jó is lenne játszani, hiszen a Debrecen ellen általában sikeres voltam, gólt rúgtam, gólpasszt adtam. Amennyiben a mester pályára küld, szintén ez lesz a célom. Péterrel még tegnap este meg is vitattuk a mecset. Szerinte a két jó csapat küzdelme döntetlennel zárul. Tudom, hogy a bajnoki cím miatt valójában nyerni szeretnének, de ki kellett ábrándítanom, mert nem hogy döntelen nem lesz, vereséggel kénytelenek
eltávozni tőlünk.

 

Forrás: sportandmedia