Sporthírek

Szakály vidám és nem válogatós

Szakály vidám és nem válogatós

Két edzés között kérdeztük Szakály Pétert, a DVSC-TEVA középpályását. Kiderült, Péter a hagyományos ételeket kedveli, alapvetően vidám típus, a nők terén pedig nem válogatós.

 

- Kedvenc étel?

- A nagymamám féle húsos káposztaleves. Olyasmi, mint a székelykáposzta, csak hígabb. Általában ezt eszem burgonyás pogácsával, amikor ha havonta egyszer hazalátogatom. Ilyenkor be is tárazom és a haverokkal Huszákkal, Czvitkoviccsal közösen burkolunk itt Debrecenben belőle.

- Kedvenc Ital?

- Nincs kimondottan kedvencem. A zsúzokat szeretem, szénsavasban pedig a sprite-ot.

- Evezhetünk "melegebb" vizekre?

- Ha az alkoholra gondolsz, nem nagyon iszom, néha lecsúszik egy-egy sör a mérkőzés után.

- Kedvenc autó?

- Most egy négyes golffal járok ugyan, de a vágyálom egy Audi A5-ös, 3000-es dízelmotorral. Persze a fontossági sorrendben a lakás szerepel első helyen, ha majd az megvan, jöhet az autó is.

- Családi ház, vagy modern társasház?

- Társasház Budapesten. Főváros központú ez az ország, ezért gondolkodom én is Budapestben.

 

Szakály Péter, a DVSC játékosa

 

-Szűkítenéd a kört, vagy ennyire még nem állt össze a terv a fejedben?

- Ez még csak vágyálom kategória.

- Kedvenc zene?

- Mindenevő vagyok zenei téren, de mostanában a hause áll hozzám a legközelebb.

- Kedven film?

- Nem tudnék egyetlen konkrét filmet sem említeni, a vígjátékokat szeretem.

- Kedvenc színész, színésznő?

- Jim Carrey, Rob Sneider, Adam Sandler, a hölgyek között pedig Roselyn Shanches, aki a Hajó a vége, Csúcsformában 2. filmekben domborított, igazi latinos szépség.

- Ha már itt tartunk, a női ideál?

- Nincs kimondott típus, a kisugárzás a lényeg. Lehet szőke, barna, vörös, mindegy, csak fogjon meg benne valami. És legyen jó fej, vicces humoros, nyitott a világra.

- És szeresse a focit...

- Az sem mellékes...

- Kedvenc ország?

- Mindenképpen valamilyen mediterrán vidék, akár lehet sziget is. Bár nem vagyok az a nagy utazó, ha vége a szezonnak leginkább a pihenésre koncentrálok, hiszen ezek az utak a legritkább esetben szólnak a lazításról.

- Mi volt a legegzotikusabb hely, ahol jártál?

- Fehéroroszország. Katonás rend, fegylem és eszméletlen tisztaság jellemzi azt az orságot. Nagyon szimpatikus volt.

 

Forrás: sportandmedia