Sztár - Extrém sport

Szalafaiék akarata döntőnek bizonyult

Szalafaiék akarata döntőnek bizonyult
Az NB I-es férfi kézilabda-bajnokságban a Dunaferr SE vasárnap este a DKSE-Hotel Lycium csapatát fogadta, s nagy csatában 28-25 (13-12) arányú győzelmet aratott. Nem volt egyszerű mérkőzés, a vendég debreceni alakulat az esélytelenek nyugalmával játszott, s alaposan megnehezítette az újvárosiak dolgát. Hiszen a 34. percben 17-15-re még a vendégek vezettek, s a 40. percben is döntetlen, 18-18 volt az állás. A végén Szalafaiék küzdőszelleme, akarata döntőnek bizonyult.
- Hétfőre pihenőt kaptunk Imre Vilmos vezetőedzőtől, s őszintén szólva jól is jött, hiszen egy kissé fáradt a társaság. Tudtuk előre, hogy a Debrecen elleni mérkőzés nem lesz egyszerű dolog, hiszen lassan jövünk ki a mély gödörből, amiben korábban voltunk. Az a lényeg, hogy ugyan nem látványos játékkal, de legalább eredményesek voltunk. Talán a görcsösség tette most is szorossá a találkozót, de lassan talán ez is feloldódik bennünk. Számunkra jelenleg nincs olyan meccs, amire azt mondhatnánk, hogy simán hozzuk. Mert nehéz sorozat, sok mérkőzés közepette vagyunk a fiúkkal. Fáradt a társaság, így aztán jól jön majd a téli szünet, de még három találkozón kell pályára lépnünk. A mostani győzelmünket leginkább az akaratunknak, a küzdőszellemünknek köszönhetjük, s ezekre lesz szükségünk az idény hátralévő részében is. Aztán januártól ismét megújultan folytathatjuk tovább a sorozatot - mondta Szalafai "Sas" Gábor, a Dunaferr SE jobbszélsője, aki a DKSE ellen öt gólt szerzett.


Forrás: www.sportandmedia.com